Rugalmas időszámítás avagy jam karet

Rugalmas időszámítás avagy jam karet

Itt Indonéziában, főleg Balin sajátos időszámítás van érvényben..és itt most nem a Balinéz-kalendáriumra gondolok, ami szerint 1935- öt írunk (erről majd máskor ). Egész másra gondoltam, a neve : „jam karet” ami szó szerint gumi időt, azaz rugalmas időszámítást jelent. Szóval...szerintük a kapkodás, sietség, rohanás teljesen értelmetlen dolog, csak stresszes lesz tőle az ember, minek rohanni? Holnap is lesz nap, meg azután is...úgyis elkészül, megjavítódik, odaér, megérkezik, megválaszolódik..csak egy kicsit később. Itt az idő nem pénz, a pénz az pénz az idő meg idő (és ez utóbbi különben meg nem is olyan fontos ). És mégis minden működik...idegesség, kapkodás ,stressz nélkül, mosolyogva, jókedvűen és lassan. Ettől persze mi külföldiek néha frászt kapunk, hiszen pont az ellenkezőjét nevelték belénk! Éppen ezért nem sok európai tudd itt élni hosszú távon. Itt nagyon igaz a mondás..”vagy megszoksz vagy megszöksz”.

Az Indonézek szinte mindig késnek, ilyenkor nincs elnézést, csak :dugó volt, ettem, fürödtem, beteg a mama..és mosolyognak, nevetnek..hát lehet rájuk haragudni?NEM..jobb, ha legközelebb te is elkésel!:)

 

Egyszer udvarolt nekem egy Indonéz fiú, meghívott Valentin napi vacsira (már ide is betört a nyugati civilizáció:(), szóval, én azon a bizonyos napon este puccbavágva magam vártam őt, elég sokáig, ha jól emlékszem két napig, persze már nem puccban:). Aztán jött, virággal, nagy mosollyal az arcán.Annyit mondott, hogy ha jól sejti akkor most bocsánatot kell kérnie (ennyit már tud rólunk európai lányokról), de igazából nem érti, hiszen itt van, irány vacsizni, aztán meg buli.. elöttünk az éjszaka...Persze nálam teljes kiakadás, hiszen nem két órát késett, hanem két napot!!! Két teljes napot!!! Aztán megnyugodtam, és bepótoltuk az estét 16.-án:) Nem ő lett életem párja, de még most is barátok vagyunk. Bevezettem nála azt, hogy minden megígért és nem teljesített találkozónk után egy üveg borral tartozik..most kb. egy rekesz borom van nála, amit a nem megbeszélt találkozókra szorgalmasan hoz is:))

Egy másik nagyon kedves barátom szintén a „ma tuti jövök” kategóriába tartozik. Persze sosem jön, legalábbis nem akkor amikor ígéri, jön helyette máskor. Egyszer egy komoly beszélgetésünk közben megkérdeztem tőle, hogy miért ígéri meg mindig, hogy jön, amikor valószínűleg Ő is tudja, hogy nem fog jönni. A válasza az volt, hogy sosem sértene meg azzal, hogy azt mondja nem jövök, főleg ha tudja ,hogy várom. Szerinte ezzel nagyon megbántana. Ekkor elmagyaráztam neki, hogy mennyivel jobban bánt ha megígéri, én készülök, esetleg főzök is valamit, aztán meg nem jön és boríthatom ki a kaját (egyébként sosem borítom ki, mindig átviszem a szomszédba „kóstoló” címen). Elmagyaráztam neki, hogy egyáltalán nem érezném sértőnek ha NEM-et mondana, abban semmi rossz nincs, legalább én is mehetnék a dolgomra. Nekem azt mondja meg, ami tényleg történni fog, mert én tervezek!

Ekkor a fejéhez kapot..-bakker, ebben lehet valami, igazad lehet. De tényleg nem baj, ha nemet mondok?? Hát lehet rá haragudni???? Dehogy lehet...azóta is éppen úgy van, mint előtte..csak én már nem főzök, ha jön jön, ha nem nem. Valami mindig akad itthon amivel meg tudom kínálni. És én éppen ugyanúgy kedvelem őt most is.

Én vagyok itt a „vendég”. Senki nem kérte, hogy jöjjek ide, senki nem kérte, hogy maradjak itt. És én nem szöktem ,én megszoktam! És boldog vagyok....